Ismét visszatérünk a karakteres talponállókhoz - szerencsére bármennyire is gyorsul a modernizáció, még mindig akad bőven ezekből a romantikus egységekből.
Aki bármikor Vác irányába vonatozna a Nyugatiból, az Rákosrendezőnél mindenképpen nézzen a sorompónál jobbra: számtalan leparkolt bicikli, vidám, beszélgető vendégek, szinte mindig. Én is csak véletlenül vettem észre a Manó büfét a vonaton ülve: természetesen nyári pesti körtúrám egyik első célpontja volt.
Nos, ez a környék nem egy Ráday utca, amit a szórakozni vágyó külföldieknek szeretnek folyton ajánlani - de minket pont az efféle szórakozás érdekel, Zugló és Angyalföld határa ideális célpont. A macskakővel borított vasúti átkelő már önmagában megér egy bekezdést: a sorompóra kitett figyelmeztető tábla, miszerint "10 percen túl is zárva tartható", nem viccből van ott. Kb. fél órát töltöttem a Manóban, de annyi idő alatt kétszer húzták fel a sorompót, hogy az a pár autós áthaladhasson. Közben akár egy fröccsre is beugorhattak volna...
A Manó egy rozzant kis viskó a vasútállomás épülete mellett, részben hullámpalával fedett előterasszal. A teraszon könyöklőasztalok, hamutartóként üres konzervdobozok - minden adott hát a klasszikus, külvárosi egység kiélvezéséhez.
Bár itt egy komplett kifőzde működik, amit a helyiek bátran tesztelgettek is - 3-400 forinttól már jól is lakhattunk volna -, én maradtam a szokásos, kisüveges Pilsneremnél, ami ismét hibátlan volt. Nem szoktam kockáztatni :)) A kis pilzeni - ha jól emlékszem - 280 Ft-ba kerül, és persze bármi mást kérnénk (természetesen SAB-Miller-érdekeltségű a hely), számítsunk nyomott árakra.
Mit is mondjak? Már várom a jövő tavaszt, hogy visszatérhessek - szabad téren könyökölni mégiscsak jó időben kellemes. Az élet pedig persze télen is megy tovább, de ebből inkább kimaradok.
