Illetve inkább kisbetűvel, dióhéjnak kellett volna írnom, ahogy az a presszó cégérén is tökéletesen látszik - a Bambi mellett a környék egyik klasszikus eszpresszója.
Visszatérünk imádott Margit körútunkhoz, ami még mindig inkább Mártírok útjának néz ki, és mi így is szeretjük, maradjon meg ilyennek.
A Margit híd budai hídfőjétől a Moszkva tér irányába indulva jobboldalt rögtön a szerencsétlenül felújított, eredeti hangulatát már csak nyomokban őrző Mokka, az elmúlt hónapokban szintén külsőleg átalakított Rózsadomb eszpresszó mellett sétálunk komótosan. A dióhéj cégére a baloldalon fog ránkmosolyogni, és igen, ezek az eredeti betűk, amelyek a ház teljes külső renoválása után is csodálatosan felújított, de a megszokott formában kerültek vissza a homlokzatra!
A Dióhéj belülről már sajnos nem adja vissza ennyire az 1990 előtti évtizedek hangulatát. Egyhangúan fehérre meszelt falak, jellegtelen bárpult és kevés ülőhely, pedig valaha biztos szép, rikító piros műbőr üléseken ülték körül a műmárvány asztalokat.
A látogatók összetétele elképesztő. A fejlett, tőkés országokból érkező, betérő turisták, a helyi, papucsban és otthonkában/köntösben levánszorgó alkesz házmester-házaspár, a félcsöves fröccsöző néni, az aktatáskás közalkalmazott, a focihuligán, az egyetemista, gimnazista itt mind fellelhető, ezen a kb. 20 négyzetméteren.
Hogy mennyire családias a légkör, és hogy a személyzet arcmemóriája mennyire fejlett, annak ékes bizonyítéka, hogy nagyon ritkán agresszív fradista barátomat egy pár évvel ezelőtti kisebb tettlegesség miatt még ma is megismerik és nem hajlandóak kiszolgálni.
-Na én emlékszem rád, te verted itt arcon pár éve a Laci bácsit! Sajnos nem szolgálhatlak ki.
-Dehogyis, rosszul tetszik emlékezni, az nem én voltam!
-Ne ámítsál, tudom jól, hogy te voltál, nincs pia!
Amikor először beültünk, két kör után kiittuk a teljes Pilsner-készletet, gondolom, nem jellemző, hogy a törzsközönség ilyesmit inna - jobban szokott fogyni az Ászok meg a Dreher. Ami volt, az viszont jó hideg volt szerencsére. Ja igen, ez is SAB-Miller érdekeltség, nem túl meglepő módon.
A csapolt Ászok és Dreher sem rossz, de nem szoktam erőltetni, főleg ha belegondolok, hogy a jelenlevők ajkai is érinthették a poharakat valaha.
A pultoscsóka amúgy rendes, figyelmeztet, ha valamelyik üveges sör éppen nem hideg, és nem tartja a markát a 100 Ft fölötti jattért sem.
A dióhéj eszpresszó a II. kerület egyik "leglegendásabb" ivója, egyike a régi klasszikus helyeknek - szigorúan ajánlott újtba ejteni, ha a környéken túrázunk. Az egység zenegéppel is rendelkezik, de ez állandó konfliktusok forrása lehet. A presszóban a hölgyek relatív alacsony száma a minőségi elvárásokat háttérbe szorítja: kevés foguk ellenére is felkérik őket, sokszor összegabalyodott alkalmi párok lassúznak a pult előtt. Nagyon romantikus.
Egész estés, baráti sörözésünket ellenben általában nem szeretjük ide tervezni, inkább csak állomásként szoktuk beütemezni egy-egy hosszabb, belső-budai útvonalba.
Térkép, mint mindig :)
